Vonatok,közlekedés,játék,közlekedés,leírás

Honlapunk megújult!!!!!!!!

Síkló                                               Főoldal

 

A Budavári Sikló (korábban Budai Hegypálya) egy különleges vasút, Budapest I. kerületében a Budavári Palota megközelítésének egyik eszköze, Budapest Duna-parti látképének szerves részeként 1987 óta az UNESCO Világörökség listájában is szerepel, mint Budapest Duna-parti látképének egyik meghatározó szelete.

 

kepek_siklo.jpeg

 

Az eredetileg gőzüzemű Siklót Széchenyi Ödönnek, Széchenyi István gróf fiának a kezdeményezésére építették 1868 és 1870 között. Széchenyi Ödön a Lyonban látott példa nyomán tette meg javaslatát, hogy a Várhegy lejtőjére gőzhajtással működtetett kötélvontatású vasút épüljön. A terveket Wohlfahrt Henrik készítette. 1870. március 2-án avatták fel második ilyen szerkezetként Európában. Hetvenöt éven át jól működött a külünleges közlekedési eszköz, csodálatos panorámát kínálva a város pesti oldaláról. Nagy forgalmat bonyolított le: 1873-ban már 1,5 millió utast szállított. A várban csak 1928-ban indult meg az autóbusz-közlekedés, de addigra a turisták megkedvelték, így forgalma nem csökkent.

A második világháborúban súlyosan megrongálódott, a felső épületet és az ottani kocsit légibomba pusztította el, az alsó épület és a gőzgép épen maradt. A helyreállítás helyett a BSZKRT 1948-49-ben a sikló romjait eltakarította, berendezéseit széthordatta, mivel a budai várnegyed közlekedését autóbuszokkal kívánta megoldani. Üzemelése az 1985. évi teljes körű rekonstrukcióig szünetelt. Ez idő alatt több elképzelés is napvilágot látott: 1962-ben építését vették tervbe, a következő évben mozgólépcsővel helyettesítették volna, majd 1965-ben ismét fel kívánták újítani, ami végül lekerült a napirendről. Ezt követően alakult meg az ú.n. „Sikló Bizottság”, melynek köszönhetően terv készült a helyreállításról, amit a kormány gazdasági bizottsága 1968-ban jóvá is hagyott. Ennek ellenére 1972-ig nem történt semmi, ekkor újabb terv készült, amit 6 év szünet követett. 1978-ban ismét készült egy terv, majd két év múlva még egy. Végül a felújítást egy „társadalmi munkában készült terv” alapján a BKV-ra bízták. 1975. április 4-től az átadásig Ikarus 211-es típusú autóbuszokkal pótolták, melyek a Clark Ádám tér és a Budavári Palota között jártak "V" jelzéssel.

A Siklót hosszas várakozás után 1986. június 4-én nyitották meg ismét. Napjainkban az utaslétszám évi 500 ezer és 1 millió közöttire tehető.

A budavári sikló elszállítása

2009. március 16-án, 23 év működés után a sikló első (Gellért) kocsiját elszállították a BKV Fehér úti telepére, ahol darabokra szedték, hogy teljesen felújítsák, pár hét múlva pedig a másik is követte. A felújítási munkálatok körülbelül 6 hétig tartottak.

Tekintse meg Gallériánkat!

Kérjük töltsd ki kérdőívünket!

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 7
Heti: 47
Havi: 359
Össz.: 128 216

Látogatottság növelés
Oldal: Síkló
Vonatok,közlekedés,játék,közlekedés,leírás - © 2008 - 2024 - vonat.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »